feb
26

A Saharun Adventure egy Budapestről induló off-road autóverseny és humanitárius túra, amelynek célja a tunéziai Monastirban lesz és ahova a résztvevők egy két napos európai szakasz, egy 24 órás kompút és hét napos sivatagi autózás után érkeznek majd meg. A túrán részt vesz a…

okt
8

A Chevrolet WTCC csapatának pilótája egy forgatásra érkezett a magyar fővárosba. A társaságában elfogyasztott vacsorán mesélt nekünk magáról, a versenyzésről, a felkészülésről, a múltról és a mukade-ról.  A csapat nemrég jelentette be 2011-es versenyzőit, a…

sze
28

Nehezen indult a hétvégém. Úgy terveztem, hogy ötkor kelek, hogy nyolcra Bruckban lehessek, az idei  Gokart OB utolsó helyszínén. Arra már nem emlékszem, hogy csörgött-e egyáltalán az óra, tény, hogy nyolckor arra ébredtem, hogy meglepően világos van ...   A váltós…

aug
20

Ma reggel Győrbe szólított a kötelesség, hiszen be kellett járni az ETO Parkban felépített gokart pályát, amelyen a hétvégén OB futamot rendez a Kálmán Motorsport Egyesület. A csapat kiváló munkát végzett. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen több száz terelőelemet kellett a…

júl
21

Április 4-én mutatták be az új szlovák versenypályát a sajtónak. Az azóta lezajlott Gyorsasági OB V-VI. fordulójának rendezőjével, Bertalan Zsolttal, a Pannónia-Ring igazgatójával, Kiss Sándorral és Boncz Elekkel utaztunk ki az eseményre. Figyelünk... Ahogy egy ilyen…

júl
15

Kedden leugortam az Örkény melletti pályára, ugyanis most volt az első lehetőség, hogy a Suzuki Swift tesztet nyert versenyzők vezethessék a versenyautót. Fél tízre értünk le Bitó Csabával (Visual Motorsport), Darvasi Marcell (Kálmán Motorsport) és apukája már ott volt (ami,…

süti beállítások módosítása