Április 4-én mutatták be az új szlovák versenypályát a sajtónak. Az azóta lezajlott Gyorsasági OB V-VI. fordulójának rendezőjével, Bertalan Zsolttal, a Pannónia-Ring igazgatójával, Kiss Sándorral és Boncz Elekkel utaztunk ki az eseményre.
Figyelünk...
Ahogy egy ilyen bemutatón lenni szokott, lehetőséget biztosítanak a meghívottaknak, hogy bejárják a pályát. Elhangzott, hogy vezethetjük a pálya Honda Civic Type-R-jeit, vagy beülhetünk versenyzők mellé Radical-okba, K1 Attack-okba vagy Ferrari 430-okba. Ami nem hangzott el, hogy mindkettőre lesz idő, így feliratkoztam a vezetésre.
Három kört mehettünk a pályán. Az autó nagyszerű, a pálya fantasztikus, élmény volt rajta … a harmadik kör. Az első kettő azért nem, mert halvány gőzöm nem volt a pálya vonalvezetéséről és a pálya sajátosságai, a négy szervízalagút felett áthaladó emelkedők miatt látni sem lehetett, hogy milyen kanyar lesz a domb mögött. Így folyamatosan kérdezgetnem kellett a mellettem ülő instruktort, merre húzódjak, mire készüljek. A három kört videón rögzítettem, a második, teljes kör megtekinthető az alábbi linken:
http://www.gyorsasagi.hu/video/2010-04-09-slovakiaring-onboard
Miután kiderült, hogy a vezetés mellett lesz még idő autózni is, jelentkeztem a Radical listára.
Elég nagy volt a tolongás, így a tervezetthez képest jó fél órával később tudtam bemászni egy cseh versenyző mellé (akinek sajnos nem tudom a nevét). Ráadásul már csak egy nyitott sisakot sikerült elővarázsolni a depóból a részemre. Mivel még egy napszemüveg sem volt nálam, kissé aggódva ültem be a versenyautóba, tudva, hogy egy apró kavics, vagy gumidarab okozhat kellemetlenségeket ilyen sebességnél.
Az övet próbálja becsatolni...
A Radical SR8 Supersporttal boxutca vonalát elhagyva egy másik problémát is felfedeztem. A napellenzővel ellátott nyitott sisakba igen könnyen belekap a menetszél, lévén, hogy egy nyitott versenyautóról van szó. Próbáltam hát összehúzni magam (192 cm-es ember, beszíjazva egy kagylóülésbe, gondolhatod, hogy ez max pr milliméter jelentett), illetve minél lejjebb hajtani a fejemet. Egyrészt, hogy védjem valamennyire a szemem, másrészt, hogy a menetszél inkább a napellenző tetejét érje, ugyanakkor azért látni is szerettem volna. Nem volt egyszerű de sikerült. Eltekintve persze az emelkedők tetején, ahol csak-csak belekapott a szél a sisakba.
Hátra volt azonban még egy megpróbáltatás. A célegyenesben ez az autó túllépi a 200 km/h-t. Na itt sajnáltam, hogy nem szereltem fel a kamerát valahova, úgy hogy az arcomat vegye. Valahogy úgy nézhettem ki, mint Jeremy Clarkson, amikor az Ariel Atomot vezette:
Volt még egy gond. Az első körben rájöttem, hogy 200 körül, nyitott sisakban problémás a légzés is. Erre egy viszonylag egyszerű taktikát alkalmaztam a következő körökben: A célegyenes ráfordító kanyarban vettem egy nagy lélegzetet, ami kitartott a célegyenes közepéig, ott pedig még egy (már nehezebb) levegővétellel túltettem magam ezen a problémán.
Két tanulságot levontam az esetből:
1. Soha többet nem megyek versenypálya közelébe úgy, hogy a bukósisakom ne legyen velem.
2. Még ha megvan az esély rá, hogy lemaradok a vezetésről, akkor is először valaki mellett célszerű megtanulni az új pályát. Vakon, pályaismeret hiányban versenypályára hajtani akkor, amikor az ember csak pár kört mehet, nincs sok értelme.
Még egy érdekesség a végére. Jó pár éve foglalkozom a gokart- és autósporttal. Első gokartversenyemen Szlovákiában indultam, a Slovakiaring közeli Dunaszerdahelyen. Az elmúlt pár év alatt többször is volt alkalmam utasként beülni versenyautókba különböző versenypályákon. De versenypályán most vezettem autót először, Szlovákiában. Hogy ez a trend folytatódjon, autóversenyen is a Slovakiaringen kellene először indulnom. Mivel az idei fordulón már túl vagyunk, ez leghamarabb jövőre lesz. Feltéve, ha Zsolt rendez ott versenyt 2011-ben is.
Fotók: Boncz Elek
