júl
15

Kedden leugortam az Örkény melletti pályára, ugyanis most volt az első lehetőség, hogy a Suzuki Swift tesztet nyert versenyzők vezethessék a versenyautót.

Fél tízre értünk le Bitó Csabával (Visual Motorsport), Darvasi Marcell (Kálmán Motorsport) és apukája már ott volt (ami, tekintettel arra, hogy ők Békéscsabáról jöttek fel, nem vet túl jó fényt rám). Märcz Ferenc (Visual Motorsport) pár perccel később érkezett sofőrjével, Patai Rudival :-).

Rippel szignó
Rippel Ferenc szignója a Swift tetején

A depóban már kint állt a Suzuki, amivel Rippel Ferenc versenyzett a Slovakiaringen. Mellette ott lapult a Repsol színekben pompázó Lotus Exige is, amelyet délelőtt Vári Róbert, délután pedig Tim Gábor nyúzott. És persze Burkus Egon is, aki a Suzuki tesztet követően mindhárom gokartversenyzőnek megmutatta, hogy mit tud a 260 lóerős, hátsókerék-meghajtású versenygép.

Ez nekem is meg lett ígérve eddig kétszer, de mind a két alkalommal beleolvadtak a gyertyák a Lotusba, mire beülhettem volna Egon mellé. Tartottam is egy kicsit a keddi naptól, mert, ha most is történik valami az Exige-el, tuti, hogy többet nem mehetek a pálya közelébe, amikor a Lotus is ott van.

Hát nem gyönyörű?
Hát nem gyönyörű?

Ezúttal eljutottam odáig, hogy beüljek az utas ülésbe, de autózás nem lett a dologból. Egyrészt mert nem fért el a bukósisakos fejem, másrészt mert elfeledkeztünk a karszalagról, ami elengedhetetlenül szükséges, hogy utasként is beengedjenek a pályára. Így hát kimásztam az autóból és eldöntöttem, hogy a Lotussal többet nem próbálkozom. Utasként. A vezetőülésben korábban elfértem, igaz, akkor nem volt sisak a fejemen. De a bukócsövek elhelyezkedése miatt ott talán elfér a bukó is. Érdekes módon hasonlóan közel voltak a csövek a fejemhez Válint Tibor Ferrari 430 Challengében is, akkor is felmerült bennem, hogy sisakban ott biztos nem férnék el. Ez van, ne nőttem volna majd' kétméteresre...

Rippel szignó
A fotózáshoz elég volt a hely a 430-ban, a sisakban vezetés necces lenne.

A srácok tesztjéről nem írok, az elolvasható a gokartmagazin.hu-n. Fotókat is készítettem, csatolva vannak a cikkhez.

Rettenetes meleg volt, ahhoz képest, hogy délelőtt zajlott a teszt. Sapkát elfelejtettem vinni magammal, így a nap alaposan megsütötte a búrámat, amíg bent voltam a pályán fotózni. Mire hazaértünk Pestre már rendesen fájt a fejem. Még szerencse, hogy az MNASZ Intéző Bizottsági ülés, rendkívüli módon, hétfőn volt és nem kedden, ahogy magamnak a naptárba felírtam. A dolog kellemetlen része persze az, hogy így hiányoztam róla...

 

júl
7

 A gyorsasagi.hu oldalon van egy Közösség menüpont. Most nem arról lesz szó.

(egy kicsit mégis: az apróhirdetések átalakítás alatt vannak, a fórum még mindig készül...)

A megújult gyorsasagi.hu legjelentősebb újdonsága a főoldalon látható Twitter modul. Nem kívánom a népszerű üzenő oldalt ismertetni, ha valaki még nem ismerné, bőven talál róla infót az interneten.

Arra szeretném viszont ösztönözni a csapatokat és versenyzőket, hogy indítsatok Twitter csatornát. Kövessétek a miénket (www.twitter.com/autokart) és mi is követni fogjuk a tieteket. Az érdekesnek talált hírek pedig megjelennek a gyorsasagi.hu főoldalán, a gyorsasagi.hu/twitter oldalon, illetve itt, a blog oldalon.

A technikai lehetőség adott, már csak rá kell hangolódnunk és kialakíthatunk egy valós idejű hírfolyamot a gyorsasági autósportról.

Természetesen a Facebook sem maradhat ki a játékból. Pillanatnyilag a legegyszerűbben a www.autokart.hu címen érhetitek el. Csatlakozzatok az oldalhoz, így saját üzenőfalatokon értesülhettek a frissítésekről.

júl
4

Lecseréltem a gyorsasagi.hu oldalt. Még nincs kész, mint ahogy az előző verzió sem volt kész soha teljesen. De az új oldal elért egy olyan készenléti szintet, amikor meg lehetett lépni az átállást.

Tekintettel arra, hogy az egész rendszer (gyorsasagi.hu - gokartmagazin.hu - 325i.hu - suzukikupa.hu - lotuskupa.hu) mögött egy ember munkája van, elég szűkösek az erőforrások. Namármost az új oldal egy áttervezett, átalakított adatbázisból dolgozik, így ha tovább húzódna az átállás, minden tartalmat két példányban kellene feltölteni. Erre azonban most nincs lehetőség.

Ezért úgy döntöttem, hogy beélesítem az oldalt, a hiányosságaival együtt. Ezekkel folyamatosan dolgozom, így az inaktív menüpontok egyszer csak aktívvá válnak majd, a hiányzó tartalmi elemek pedig előbb-utóbb megjelennek.

A türelmeteket ezúton is köszönöm.
Bálint F Gyula

 

süti beállítások módosítása